TORDAI BENCE (Párbeszéd): Sajnos méltatlan volt ez a válasz az államtitkár úrhoz. (Dr. Rétvári Bence: Jaj!) Ezt a kórházat, a Szabolcs utcai kórházat a főváros tartja fenn és működteti egy állami ingatlanon. Hogyha önök annyira fontosnak gondolták a járvány alatt kirántani a talajt a kórház lába alól, akkor az a legkevesebb, hogy felajánlanak egy csereingatlant. Igen, a főváros nincs olyan anyagi helyzetben, miután maguk kivéreztették, és közel százmilliárd forintot vontak el tőlük éves szinten, hogy egy új ingatlant vásároljon ehhez, és a meglévő ingatlanállományban nincs alkalmas ingatlan erre. Eddig is az állam biztosította az ingatlant a kórház működésére, ezután is az állam felelőssége lenne.

Nem néhány hónap haladékot akarunk, azt akarjuk, hogy vagy ne lakoltassák ki a kórházat, vagy biztosítsanak megfelelő csereingatlant számára, hiszen ez, ahogy eddig is, ezután is az állam felelőssége. Ne bújjanak el a felelősség alól, ne hárítsák át a felelősséget, hanem feleljenek meg neki! Én a választ nem fogadom el. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu