DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mint ön is látja, Európa minden országában, sőt a világ minden országában a kórházakat, az egészségügyi rendszert és az egész országot olyan feladatok elé állítja a koronavírus-járvány, amely feladatok korábban szerencsére, mivel nem volt járvány, nem álltak elő. Ezért igyekszik a kormány minden lélegeztetőgépet, minden gyógyszert beszerezni, és minél több vakcinát is beszerezni, mert a járvány leküzdését a védőoltás biztosíthatja. Ezért ma már másfél millióval több ember számára tudtunk biztosítani védőoltást, mint akkor, ha önökre hallgattunk volna; és május végéig ez a szám három és fél millió lesz.

Ön az aláírója annak a mind a mai napig az Országgyűlés honlapján is elolvasható határozati javaslatnak, amelynek az indokolásában ön az alábbi szöveget írta alá: ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. Ön legalább annyit tegyen a védekezés sikeréért, hogy ezt az indítványát vonja vissza, amelynek az indokolásában azt írják (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ne lehessen kínai vagy orosz oltással oltani, tisztelt képviselő úr. (Dr. Varga László: Válaszoljon a kérdésre… ‑ Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu