SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magam is csak Fazekas miniszter úr szavaihoz tudok csatlakozni, és igyekszem nem feltartani a Ház működését, de mégiscsak egy olyan törvényjavaslatról van szó, amelynek önmagán túlmutató jelentősége van, és valahogyan a történelmi igazságtételhez is kapcsolódik. Egy szimbolikus ügyről van szó, hiszen az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerül az egri Eszterházy Károly Egyetem, és katolikus intézményként működik majd a továbbiakban.
Itt magam is csak azt tudom megerősíteni, hogy nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy magam lehetek itt a kormány nevében és képviselhetem, az eddigiekben is képviseltem, a mai nap is ezt a törvényjavaslatot. Őszintén bízom abban, hogy pont a történelmi előzmények, a történelmi múlt és az intézmény nagyon sajátos fordulatokban gazdag története okán még azok a baloldali képviselők is támogatni fogják a holnapi nap során ezt a törvényjavaslatot, akik mindenfajta vélt indokok kapcsán más intézmények fenntartóváltását nem támogatják.
De ugye, itt nem egy alapítvány fenntartásába, hanem a katolikus egyház Egri Főegyházmegyéjének a fenntartásába kerülne ez a felsőoktatási intézmény, így őszintén bízom abban, és a vitában sem volt alapvetően jelentős ellenállás, így őszintén bízom abban, és arra kérem különösen a baloldali frakcióban helyet foglaló országgyűlési képviselőket, hogy közös ügyként támogassuk ezt a törvényjavaslatot. Hiszen az egyetem saját maga úgy döntött, hogy szeretné kérni, hogy a fenntartóváltásban ő is érintett legyen, és a katolikus egyház Egri Főegyházmegyéje legyen az új fenntartója, és a főegyházmegye pedig ezt a feladatot örömmel vállalja. Egy olyan főegyházmegye, amelyik egyébként jelentős és példaértékű intézményfenntartói tapasztalattal rendelkezik akár a köznevelés, akár a szakképzés területén, tehát érti az oktatás működését, és jól ki fogja egészíteni a köznevelési tevékenységét is például az a pedagógusképzés, ami az Eszterházy Károly Egyetemen megvalósul.
Így tényleg csak annyit szeretnék kérni, elnök úr, és itt be is fejezem, az Országgyűlés minden tagjától, hogy a holnapi nap során támogassa a benyújtott törvényjavaslatot, mert egy önmagán túlmutató ügyről van szó, egy szimbolikus történetről. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés