DR. KÁLLAI MÁRIA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar gyorsforgalmi úthálózat dinamikus fejlődése, elmondhatjuk, komoly eredménye a Fidesz-KDNP-kormányzásnak. Az külön öröm számomra, hogy a választókerületem, Szolnok és Szolnok környéke is részese ennek a fejlesztésnek az M4-es úton keresztül, hiszen azzal, hogy Szolnok határáig megépült az út, gyakorlatilag közelebb került Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyéhez, Szolnokhoz maga a Ferihegyi repülőtér, rövidebb és nem beszélve arról, hogy biztonságosabb lett az utazás Budapestre is.

Öröm volt számunkra az a nap, 2020. július 23-a, amikor egy jelentős szakasz átadásra került; és már akkor láthattuk, hogy épül, gőzerővel folytatódik az M4-es ‑ Szolnok északi elkerülő Törökszentmiklósig tartó része. Természetesen tudjuk azt, hogy ez az útszakasz, amely éppen most épül, ami a legtöbb műtárgyat igényli, hiszen árterületeken kell átvezetni, sorolhatnám tovább. De el kell mondani azt is, hogy ezen útszakasz építése nemcsak Szolnok számára fontos, természetesen nagyon fontos, de nagyon fontos azoknak a kistelepüléseknek a választókerületben, Zagyvarékas, Besenyszög, Csataszög, Kőtelek, Hunyadfalva, Nagykörű, amelyek az autóút közelségével jobban be tudnak kapcsolódni a gazdaság fejlődésébe, nő a megtartóerejük, a „Magyar falu” program fejlesztésével és az úthálózat erősödésével vonzóbbá válik az élet ezeken a kistelepüléseken is, és azt gondolom, hogy ez is nagyon-nagyon fontos kérdés. Nem beszélve arról, hogy az elkerülő úttal, illetve a kistelepülések rákapcsolódásának lehetőségével, aki nem ismeri ezeket a szép vidékeket, szintén könnyebben jut el oda.

Tisztelt Államtitkár Úr! Arról szeretnék érdeklődni, hogy a beruházás előrehaladásával, hiszen nap mint nap láthatjuk Szolnokról Budapestre jövet, hogyan haladnak a kivitelezők, mikor várható az Abony-Törökszentmiklós szakasz átadása, amit, azt gondolom, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében valóban nagyon sokan várunk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu