SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előbb Hollik képviselő úr felszólalásában olyan állítások hangzottak el, amiket nem is szeretnék megismételni, hiszen felháborító az az állítás, amit Hollik képviselő úr mondott. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiból, köztük: Ki említette? ‑ Mikor hangzott el? ‑ Dr. Gyüre Csaba: Szégyellje magát!) Olyan dolgokat adott a számba, amiket én nem mondtam, tehát hazugság volt az állítása Hollik Istvánnak teljes mértékben. Azért nem ismétlem meg, mert amit ön mondott ezekkel a mondatokkal, az véleményem szerint is felháborító. (Dr. Orbán Balázs közbeszól.)

Ami a tény volt, kedves képviselőtársaim, volt egy Facebook-bejegyzésem, amely napjainkról szólt, és amely ‑ sajnos egyébként ‑ félreérthető volt, és egy nem megfelelő hasonlatot használtam. Ezért, ha bárkinek is megsértettem az érzékenységét, én itt ‑ önökkel ellentétben, akik nem tudnak soha ‑ bocsánatot kérek mindenkitől, akinek megsértettem az érzékenységét. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiból: Mi nem mondunk ilyet. ‑ Mi nem csinálunk ilyet.)

De ‑ és itt jön a de ‑ önök kiadtak ezzel kapcsolatban egy közleményt, hiszen önök sokkal jobban tudják, hogy én mire gondoltam, mint én saját magam. (Németh Szilárd István: Na!) Ebben a bejegyzésemben, ebben a Facebook-bejegyzésemben napi politikával foglalkoztam, és napi problémákkal foglalkoztam. A hasonlatnál egy napi borzalomra tettem utalást, az önök nagy barátjának az átnevelőtáboraira, ahol a mai napig embereket azért zárnak be ‑ Kínáról beszélek, igen, Hollik képviselő úr ‑, ahol azért zárnak be embereket, mert mást gondolnak, mint a diktatórikus hatalom. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Ez hogyan jön ide, az ügyrendihez?)

Tehát még egyszer mondom, olyan kijelentéseket, amilyeneket ön az én számba adott, nem tettem. (Dr. Orbán Balázs közbeszól.) Az ön kijelentése, egyáltalán amit mondott, szerintem felháborító és sértő, és még egyszer, amennyiben bárkinek az érzékenységét, mert félreérthető voltam, megsértettem, én elnézést kérek mindenkitől. (Dr. Orbán Balázs: Ennyit kellett volna…) Én úgy gondolom, hogy minden élet számít, minden olyan tett, ami akár vallásra, fajra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) vagy származásra való tekintettel embereket megnyomorított vagy (Az elnök újból csenget.) halálba küldött, az bűn. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu