ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény, valamint az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezései alapján az Országgyűlés a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagját nyílt szavazással, a már működő megválasztott kuratórium tagjai mandátumának lejártáig terjedő időszakra, a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatával választja meg. Most a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az S/16285. számú javaslat alapján megválasztja‑e a kuratórium tagjává Tirts Tamás Attila urat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 133 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett Tirts Tamás Attila urat a kuratórium tagjának megválasztotta. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Most az ünnepélyes eskütételre és az esküokmányok aláírására kerül sor. Megkérem Tirts Tamás Attila urat, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt. Felkérem Tiba István jegyző urat, hogy olvassa elő az eskü szövegét, a jelenlévőket pedig arra kérem, hogy az eskütételt szokásainknak megfelelően felállva hallgassák végig. Jegyző úr! (A teremben lévők felállnak. ‑ Tirts Tamás Attila a terem közepére lép. ‑ Dr. Tiba István előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu