ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom.
Kérdezem miniszterhelyettes urat, hogy kíván‑e szólni. (Dr. Völner Pál: Köszönöm, nem.) Nem kíván szólni a miniszterhelyettes úr. Képviselő úr a vita lezárásaként, gondolom, már elmondta a gondolatait, így nyilván ő sem kíván most szólni.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kényszertörlési eljárásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó és kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/16205. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.
A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Vécsey László képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés