ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 28. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Steinmetz Ádám jegyző urak lesznek segítségemre.

Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, Dornbach Alajos, az Országgyűlés egykori alelnöke, életének 85. évében elhunyt. Dornbach Alajos a rendszerváltás előtt a demokratikus ellenzék jogi tanácsadójaként lett ismert, majd a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon, az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot, és három cikluson keresztül, 2002-ig volt az Országgyűlés tagja. 1990 és 1994 között töltötte be az Országgyűlés alelnöki tisztségét. Megbízatása alatt a Mentelmi és összeférhetetlenségi, valamint az Önkormányzati és rendészeti bizottság alelnöke, illetve az Alkotmányügyi bizottság tagja volt. Országos tisztségei mellett nyugalmazásáig ügyvédként praktizált, melynek során számos országos jelentőségű ügyet képviselt. Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Ház! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Burány Sándor, a Párbeszéd képviselője. Megadom a szót.

(13.10)

Forrás: parlament.hu