CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen, igyekszem betartani. Tisztelt Háznagy Asszony! Elnézését kérem, hogy ilyen nagyon zanzásítva fogok válaszolni, de tényleg másfél percem van. Az együttműködést, illetve egy campusnak a sok száz milliárd forintos, a magyar adóforintokból felhúzott építését szerintem nem érdemes összekeverni. Viszont, ha már erre akarunk költeni, akkor én azt gondolom, hogy sokkal előremutatóbb lenne, ha például az előbb említett MIT-val vagy pedig a Caltechhel vettük volna fel a kapcsolatot, de mondhattam volna mást is, most csak a hasamra ütöttem.

Biztos emlékszik háznagy asszony, az elmúlt heteknek volt egy szomorú híre, hogy a Fudan Egyetemen az egyik matematikaprofesszor megölte a helyi párttitkárt.

(21.10)

És bocsánatot kérek, szeretném leszögezni, hogy nem ez a lényege, nem ezért mondom el, hogy ezt most megpróbáljam valahogy rákenni erre a kötetre, itt a kisbetűs rész az érdekes: a párttitkár és az ideológiai transzfer.

Ugye, nem tervezi, államtitkár úr, hogy a hazai egyetemeken ismételten bevezetik a párttitkár funkcióját, mert ezek a kisbetűs részek egyébként meg fognak jelenni a hitelekben is, amin keresztül a magyar kormány szemérmetlenül kiszolgálja a Kínai Népköztársaság geopolitikai és gazdasági céljait. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Miért van az, hogy ezt kritikátlanul meg lehet tenni? Köszönöm szépen a türelmét. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu