GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A legjobb indulattal állva az ön kérdéséhez azt tudom mondani, hogy ön alapvető tévedésben van. A helyzet ugyanis az, hogy az a fejlesztés, amit ön itt egy hirtelen beruházásnak, egy elkapkodott, előkészítés nélküli beruházásnak tüntet fel, valójában egy sok éve tartó tervezett fejlesztés, a Fertő tavi vízitelep komplex fejlesztése és egy létrehozni tervezett ökoközpont megvalósítása. Ez az adott terület fürdőkultúrájának a fejlesztését szolgálja, a terület természetes élővilágának és természeti értékeinek hozzáférhetővé tétele történik itt meg. A 2001 óta fennálló világörökségi címhez méltó táj- és természetvédelmi szempontokra is tekintettel lévő fejlesztésről beszélünk.

Szeretném azt is jelezni, hogy 2017-ben, tehát négy évvel ezelőtt egy egységes szerkezetű, előzetes vizsgálati dokumentáció készült, majd elkészült a fejlesztés „Natura 2000” hatásbecslési dokumentációja, valamint a tervezett beruházások természetvédelmi és tájvédelmi szempontú értékelése is, 2018-ban, tehát három évvel ezelőtt pedig a teljes fejlesztés és beruházás megkapta a környezetvédelmi engedélyt. 2018-ban a magyar-osztrák vízügyi egyezmény alapján magyar-osztrák vízügyi bizottság is hozzájárult a fejlesztési beruházáshoz. A fejlesztő egyeztetett az ICOMOS nevezetű ENSZ világörökségi bizottság állandó műemlékvédelmi, kulturálisörökség-védelmi szakértő intézményével, ennek magyar nemzeti bizottságával. Az ő javaslataikat is figyelembe véve készült el 2019-ben a „Fertő Part” beruházás világörökségi komplex hatásvizsgálati dokumentációja is.

Ennél alaposabban, régebben, megfelelőbben előkészített beruházás aligha van Magyarországon, ami egyébként a helyben élők maximális támogatását is élvezi. Az előbb mondtam, itt is igaz, az önkormányzat kifejezett támogatását is élvezi. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu