DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Cseh Katalin vonatkozásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás bűntette miatt már nyomozást folytat. Az Európai Csalás Elleni Hivatal szintén vizsgálja az európai uniós források felhasználását. A Gazdasági Versenyhivatal a pályázatok tekintetében folytat vizsgálatot, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálja a gyanús pályázatokat.
Nem olyan rég Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy kereskedelmi tévében a következőket mondta, szeretném szó szerint idézni: „A korrupció nem fideszes vagy MSZP-s, vagy DK-s, az korrupció, és amennyiben a Momentum egyik képviselője jutna jogosulatlanul vagy politikai kapcsolatai révén uniós támogatásokhoz, azt is elszámoltatnánk.” Tisztelt Fekete-Győr András elnök úr, itt a lehetőség, hogy tartsa be az ígéreteit, kezdjék meg Cseh Katalin elszámoltatását! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés