DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A falusi CSOK jelenleg 2647 kistelepülésen nyújt segítséget lakóingatlan-vásárlásra és -felújításra. Sajnálatos ugyanakkor, hogy szűkebb hazámban, Somogyországban Bize, Boronka, Horvátkút, Gyótapuszta és Szőlőskislak a 17/2016-os kormányrendelet szerint nem minősül úgynevezett preferált kistelepülésnek. Ez azt jelenti, hogy az itt élő, összesen több mint ezer ember, valamint az itt élni vágyók nem vehetik igénybe a falusi CSOK-ot. Azért nem vehetik igénybe, mert ezeket a falvakat évtizedekkel ezelőtt Marcalihoz, illetve Balatonboglárhoz csatolták, elveszítették önállóságukat, és a Fidesz-kormány most városként tekint rájuk. De a tipikus falusi környezetű Marcalitól és Balatonboglártól több kilométer távolságban lévő településeken nagy segítség lenne a falusi CSOK. Ezt egyébként az emberek korábban már többször jelezték Móring József Attila képviselő úrnak is, de nem történt pozitív változás.
Tisztelettel kérdezem ezért államtitkár urat: hajlandóak‑e a kormányrendeletet módosítani annak érdekében, hogy a Bizén, Boronkán, Horvátkúton, Gyótapusztán és Szőlőskislakon élő, valamint élni vágyó somogyi emberek is jogosulttá váljanak a falusi CSOK igénybevételére. Igen vagy nem? Várjuk megtisztelő és együttműködő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés