HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. október 14-én tartott ülésén megtárgyalta a Francia Köztársaság kormánya és a Mali Köztársaság kormánya között levélváltás formájában létrehozott, Bamakóban 2013. március 7-én és Kouloubában 2013. március 8-án aláírt, a SERVAL-erők jogállásáról szóló megállapodáshoz kapcsolódó, a Francia Köztársaság kormánya és a Mali Köztársaság kormánya közötti, a TAKUBA erők nem francia erőinek jogállásának szabályozásáról szóló kiegészítő jegyzőkönyvhöz elfogadó nyilatkozattal történő csatlakozás kihirdetéséről szóló T/17146. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Ház! A TAKUBA alkalmi harci kötelékben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló határozati javaslathoz két nemzetközi szerződés kapcsolódik, amelyek a többnemzeti, vagyis nem francia erők jogállásáról rendelkező jegyzőkönyvekhez csatolt elfogadó nyilatkozat kötelező hatályának elismeréséről szólnak. Azért van szükség két külön nemzetközi szerződésre, mert az egyik Malira, a másik Nigerre vonatkozik.
Az általános vita során valamennyi felszólaló támogatásáról biztosította mindkét javaslatot, amelyekhez a Külügyi bizottság egy-egy pontosító, egyértelműsítő bizottsági módosító javaslatot csatolt. Ezekre tekintettel a javaslat támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés