ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány érkezett 2021. október 14-én 12.Bpk.762/2021/5. számon a Pécsi Járásbíróságtól rágalmazás vétsége miatt indított magánvádas ügyben. Az Országgyűlés elnöke ezt megvizsgálásra kiadta a Mentelmi bizottságnak.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

A kormány kezdeményezte, tisztelt Országgyűlés, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról szóló T/17313. számú előterjesztést. A kormány azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül legyen lehetőség, valamint az összevont vitára 2021. október 19-én 1. napirendi pontként kerüljön sor, és az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra 2021. október 19-én kerüljön sor.

Tisztelt Országgyűlés! A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz 100 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Most a döntéshozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják‑e a T/17313. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását 111 igen szavazattal, 34 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Elfogadott döntésünknek megfelelően… (Jelzésre:) Nem működött Révész Máriusz képviselő úr szavazógépe. Igennel szavazott, ugye, képviselő úr? (Jelzésre:) Igennel szavazott, hozzátettük.

Tisztelt Országgyűlés! Elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 36 percig van lehetőségünk.

Akkor most a napirend módosítására tett javaslatokról döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a 2021. október 19-ei, keddi ülésnapon a határozathozatalokra legkorábban 12 órakor kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyes eljárások korszerűsítését és a polgárok biztonságának további megerősítését célzó intézkedésekről szóló T/17283. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a 2021. október 20-ai, szerdai ülésnapon utolsó napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja‑e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló H/17309. számú határozati javaslat határozathozatala. (A Jobbik, a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői elhagyják az üléstermet.)

Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés által korábban felállított Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság nem tudott sikeresen jelölni, így a bizottság mandátuma a 36/2019. (XI. 5.) országgyűlési határozat 10. pontja alapján megszűnt. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 124. §-a értelmében szükséges egy új jelölőbizottságot felállítani, az erre vonatkozó határozati javaslatot az Országgyűlés alelnöke házelnöki jogkörben eljárva nyújtotta be. Mivel az új jelölőbizottság létrehozásáról szóló előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal során a határozati javaslat benyújtott szövegéről döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy a határozati javaslatról az Országgyűlés vita nélkül határoz.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadják‑e a H/17309. számú határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 110 igen szavazattal, 7 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Kérem a frakcióvezetőket, hogy az eseti bizottság tisztségviselőire és tagjaira vonatkozó személyi javaslatukat lehetőség szerint legkésőbb a mai napon 19 óráig szíveskedjenek megtenni. A személyi javaslatról történő határozathozatalra a holnapi ülésnapon kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 40 perckor áttérünk az interpellációk tárgyalására. Kettőperces technikai szünetet tartunk.

(Szünet: 14.40 ‑ 14.42)

(Elnök: Lezsák Sándor

Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és dr. Steinmetz Ádám)

Forrás: parlament.hu