NUNKOVICS TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Gondolom, nem lepem meg azzal, hogyha a rabszolgatörvény kapcsán szeretném önt most kérdezni.
Ugyanis a múlt héten a sajtóban megjelent több olyan információ is, amelyet később egyébként a szakszervezetek is megerősítettek. Magyarországon a rabszolgatörvénynek köszönhetően, illetve ennek a jogszabályi hátterének köszönhetően több olyan cég is van, amelyeknek az elmúlt, covidos járványhelyzet miatt állásidőket kellett kiadniuk a dolgozóiknak, ezeket az állásidőket most a dolgozókkal nem tudják ledolgoztatni, és a törvény lehetőséget ad nekik arra, hogy ezeket a kiadott állásidőket tulajdonképpen levonják a fizetéseikből. Ilyen meg is történt, de a nagy felháborodásnak köszönhetően ezek a cégek visszautalták a fizetéseket vagy a jövő hónapban fogják visszautalni a dolgozóiknak.
Mindez nem következett volna be, ha önök 2018-ban nem fogadják el ezt a szégyenteljes törvényt és nem verik át a parlamenten, de akkor sem történt volna meg és nem alakult volna ki ez a helyzet, hogyha önök megfogadják a Jobbiknak még 2020. év elején, illetve tavaszán azt a javaslatát, amely 80 százalékos bértámogatást nyújtott volna azoknak a cégeknek és azoknak a munkavállalóknak, ahol munkaidő-kiesés volt. Most ezt a pénzt próbálják meg a cégek behajtani, a jogszabályi kereteknek egyébként sajnos megfelelően, de ezen a helyzeten változtatni kell.
Szeretném megjegyezni egyébként, hogy nincs még egy olyan ország szerintem a világon, de Európában biztos, hogy nem, ahol ilyen munkatörvénykönyv lenne, hogy ilyen szinten hagyja kiszipolyozni a magyar munkaerőt, és egyébként nincs még egy olyan miniszterelnök sem, aki áruba bocsátotta volna a dolgozóit, és azt mondta volna, hogy a magyar munkatörvénykönyv kellően rugalmas, és hogy a magyar munkaerő egyébként a minőségéhez képest elég olcsó.
(17.10)
Ezek alapján kérdezem miniszterhelyettes urat, hogy visszavonják‑e a rabszolgatörvényt, vagy új alapokra helyezik‑e a munka törvénykönyvét. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés