SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm, hogy ezt a fontos témát ide az Országgyűlés elé hozta, bár nehéz két percben vitatkozni erről a kérdésről, hiszen a robotok jelenléte, a robotok használata egyre terjed mindenütt a világon, így Magyarországon is.
A digitális fejlődés mindent áthat. Nincs olyan területe a gazdaságnak, a társadalomnak, ahol ne jelenne meg valamifajta érintettség. De engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy felhívjam arra a figyelmét, hogy ha ön vette volna a fáradságot, és nemcsak kritizálta volna a 2020-ban megújított Nemzeti alaptantervet, hanem egyébként el is olvasta volna ‑ ami esetleg elvárható egy parlamenti felszólalás előtt ‑, akkor láthatta volna, hogy az informatika tantárgyat felváltotta az új és lényegesen bővebb fókuszú digitális kultúra tantárgy.
Ennek pedig, tisztelt képviselő úr ‑ és a felszólalásából egyértelmű volt, hogy ön nem ismeri ezt a dokumentumot ‑, alapvető tartalma a robotika tanítása, tanulása. Ennek részeként a harmadik-negyedik évfolyamon már megismerkednek a tanulók a robotika és a kódolás alapjaival, majd az ötödik-nyolcadik évfolyamon külön témakörben foglalkoznak mind az algoritmizálás és a blokkprogramozás, mind pedig a robotika kérdéskörével. Így a tanulók képessé válnak mozgásokat vezérelni szimulált vagy valós környezetben, adatokat tudnak gyűjteni szenzorok segítségével, tapasztalatokat szereznek az eseményvezérlésről, és megismerik a térinformatika és a 3D-s megjelenítés lehetőségeit.
Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy arra is felhívjam a figyelmét, hogy az elmúlt évtizedben az ipari robotok száma Magyarországon meghatszorozódott, mindez úgy, hogy dinamikusan bővült az ipari foglalkoztatás Magyarországon. Csak egy példa: az ipari robotok mintegy felét a járműgyártásban alkalmazzák, miközben a foglalkoztatás itt az elmúlt évtizedben megduplázódott. Köszönöm megtisztelő kérdését. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés