KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! A XVIII. kerület egyéni képviselőjeként kívánom feltenni a kérdésemet. Tehát, tisztelt államtitkár úr, bizonyára ön is emlékszik arra, hogy a légiforgalom-irányítók idén júliusban határozatlan idejű sztrájkra készültek, mivel az évek óta tartó tárgyalások ellenére sem tudott megállapodni a szakszervezetük és az állami HungaroControl Zrt. A sztrájkot azonban egy, az utolsó pillanatban meghozott kormányrendelet egész egyszerűen betiltotta, lényegében betiltotta, ezzel a döntéssel elvették a légiforgalom-irányítóktól a munkabeszüntetés alapjogát, amit még az Alaptörvény is nevesít. Még ezen az ülésen várhatóan sor kerül azon javaslat zárószavazására, ami ugyan nem tartja fenn a teljes tiltást, de olyan magas szolgáltatási szintet határoz meg, ami mindenre hasonlít, csak sztrájkra nem.

Ráadásul komoly anyagi fenyegetéssel felérő üzenetet hordoz a törvényjavaslat: ha egy sztrájk alkalmával az irányítók nem teljesítenék a Fidesz által megszabott szolgáltatási szintet, akkor pénzbeli felelősséget kell vállalniuk a HungaroControl és a légitársaságok káráért. Mit is jelent ez? Azt, hogy a kormánynak fontosabb a saját cégének és a multinacionális nagy légitársaságok profitjának a védelme, mint a magyar munkavállalók érdekei. És ha ez még nem lenne elég, szintén most szavazunk majd arról, hogy a HungaroControl Zrt. százszázalékos részvénycsomagja kikerüljön‑e a kizárólagos nemzeti vagyonkörből, ezzel biankó felhatalmazást ad az Országgyűlés, hogy a kormány azt kezdjen ezzel a társasággal, amit csak akar, legyen szó átszervezésről vagy eladásról.

(17.00)

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, válaszoljon arra, hogy miért lehetetlenítik el a légiforgalom-irányítók sztrájkhoz fűződő jogát, valamint arra, hogy mi a tervük a HungaroControl Zrt.-vel. Válaszát köszönöm és várom. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu