DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Arra, hogy méltó‑e a magyar emberek képviseletére egy ilyen személy, egyértelműen nem a válaszom, de hát ezt a magyar emberek bölcsen el fogják dönteni.

Az valóban jellegzetes, hogy a baloldal, a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal Czeglédy Csabát indítja Szombathelyen, Bige Lászlótól fogad el pénzügyi támogatást, és ahogyan mondta, Cseh Katalin is ott van a sorban, tehát egy olyan szép válogatott tagjai indulnak a másik oldalon, akik fittyet hánynak arra, hogy éppen aktuális ügyekben érintettek, és aktuális ügyekben nemhogy a felelősséget vállalnák, nemhogy lemondanának, hanem még tovább kérik a választók bizalmát.

Tehát óriási a szavak és a tettek között a különbség, de hát ne is csodálkozzunk ezen, mégiscsak Gyurcsány Ferenc vezeti ezt a választási összefogást, aki, mint mondta: hazudtunk éjjel meg este, tehát a mostani pártszövetségre ugyanez a gondolat jellemző.

Annyit szeretnék még elmondani önöknek, tisztelt Ház, hogy a képviselő úr által említett költségvetési csalás a Btk. 396. §-a szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de hogyha ezt nagyobb hátrány okozásával követik el, akkor akár 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, vagy 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, hogyha nagy vagyoni hátrányt okoz; nem is beszélve arról, hogyha bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el a bűncselekményt, mert ebben az esetben 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Tehát természetesen nem tudjuk, hogy pontosan mi történt, ezt majd a nyomozó hatóság meg fogja állapítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), mindenesetre nem kis horderejű büntetőügyről van szó. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu