NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy becsúszó szereléssel van lehetőségem e kérdést feltenni, miután a Párbeszéd és a KDNP sem élt ma a kérdés feltételének lehetőségével.

Államtitkár úr, a kormány sajnos támogatja a legális bevándorlást, tehát különböző kontinensekről hozzánk érkező vendégmunkások letelepedését, és az illegális migránsokkal szemben is csak félmegoldás van. A Toroczkai László által Ásotthalom polgármestereként már 2015 elején javasolt határkerítés megépült, de az áttörő migránsokat csak visszakísérgetik, hetente több ezret, hogy újra próbálkozhassanak.

A Mi Hazánk Mozgalom ezért két újabb markáns javaslattal jelentkezik e téren. A határt védő rendőrökre és honvédekre támadókkal szemben elrettentő hatású tűzparancsot szorgalmaz a Mi Hazánk, tehát nemcsak önvédelmi célból, hanem a haza védelme érdekében is fegyverhasználati jogot adnánk, hogy kellően elrettentő erővel lépjünk fel az erőszakos határsértőkkel szemben. Az első persze figyelmeztető lövés kellene legyen, de eljárt már az idő a betolakodók kikísérgetése vagy éppen börtönben etetése felett.

Javaslunk továbbá több millió forintos helyszíni bírságot a kerítésen átjutókra, hiszen a migránsok zsebében sokszor több ezer euró lapul, mely az embercsempészeknél kötne ki. Elkobzásukkal viszont hamar elmenne a migránsok kedve a Magyarországon való próbálkozástól, így milliárdokat spórolhatnánk meg a határvédelem terén az elrettentő hatású szankciókkal, és eredményesebb volna a kontinenshódítók visszaszorítása. Persze a liberális nemzetközi jogvédő szervezetek nyilvánvalóan ‑ bár ezek szerintem sok esetben inkább bűnpártoló szervezetek ‑, várhatóan sipítoznának, hogy Magyarország kirabolja a migránsokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de legalább majd messze elkerülnek minket. Miért mi fizessük a sorozatosan rongált határkerítés javításait? (Taps a Mi Hazánk soraiból.)

Forrás: parlament.hu