KÁLMÁN OLGA (DK): Miniszterelnök úr, én azzal azért annyira nem büszkélkednék, hogy ön úgy takarította el ezt a csődtömeget, hogy a 270 forintos euróból mindjárt csinált 400-420-asat.

De nem válaszolt a kérdésemre, hogy mikor lesz vége az élelmiszerár-drágulásnak. (Zaj a kormánypárti oldalon. ‑ Rétvári Bence: Azzal kezdte!) Majd én elmondom. Akkor lesz vége, amikor vége lesz az Orbán-kormánynak. Éppen ezért alakította meg Dobrev Klára az árnyékkormányát, hogy hazánk egy tisztességes, demokratikus, egymásra figyelő ‑ tudom, ez nagyon-nagyon furcsa kifejezés önöknek ‑ ország legyen.

Ön tönkretette az országot. Mi rendbe fogjuk tenni. Ön belerángatta Magyarországot egy megélhetési válságba, mi ki fogjuk abból húzni. Tudja, miniszterelnök úr, ennek pillanatnyilag egyetlenegy akadálya van: ön és a kormánya. Köszönöm. (Taps a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu