RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ha pedig a parlament asztalán olyan javaslat fekszik, amelyik 86 milliárd forint többletet biztosít a pedagógusoknak és az oktatásnak, akkor önök is lehetnek olyan kedvesek és esetleg azt támogathatják a szavazatukkal, kipróbálhatnák ezt is.
Egy jelenlegi baloldali képviselőtársát hadd idézzem önnek, tisztelt képviselő asszony. Ander Balázs mondta önöknek, önöknek címezte: „Viszont piócaként rátelepedni, valamint kisajátítani a pedagógusok és a diákok pártfüggetlen tiltakozási hullámát, több mint kontraproduktív.” Akik ott fölvonultak, valóban több bért szeretnének a pedagógusoknak. Ezzel mi magunk is egyetértettünk és egyetértünk, ez ügyben léptünk és lépni is fogunk a későbbiekben. De ne tegyen úgy, tisztelt képviselő asszony, mintha hirtelen egy nagy momentumos demonstrációvá vált volna az, amit Budapest utcáin láttunk az elmúlt napokban! Egyetértünk azzal, hogy növelni kell, de azt ‑ hát, hogy is mondjam ‑ furcsának találjuk, amikor elkezdenek ott szelfizgetni ellenzéki politikusok, mert sosem volt tömeg az ő tüntetéseiken, ezért elmennek egy ilyen tömegdemonstrációra, és ott próbálnak képeket föltölteni a Facebookra, hogy minél több lájkot kapjanak rá, mintha tömegben lennének. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Jobb lenne, ha nem akadályoznák azt, hogy EU-s forrásból legyen pedagógusbér-többletemelés, szerintem azzal többet segítenének, mint három ilyen szelfivel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés