HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Az egészen bizonyos, hogy a demagógia Nobel-díját Szabó Timea fölszólalásával elnyerte. Ander Balázs is ott volt, de ő csak a második helyezést érte el. Ugyanis a helyzet az, hogy Szabó Timea képviselő asszony bejön, tart egy gyűlölet-negyedórát, a megszólalása még nyomokban sem tartalmaz olyan megjegyzést, ami egyébként a törvényjavaslatra vonatkozik, az szimplán hazugságok sorozata a kormány politikájával kapcsolatban, és utána, mint aki jól végezte dolgát, elmegy.

És ennek a pártnak, az ő pártjának a neve az, hogy Párbeszéd. Nekik ez a párbeszéd: idejönnek, gyűlölködnek, majd elmennek. Azt gondolom, hogy nem ebben a vitakultúrában szeretnénk élni. És hogy miért mondom azt, hogy demagóg?

Azt mondja a tisztelt képviselő asszony ‑ szó szerint följegyeztem ‑, hogy az államnak ezen törvényjavaslat alapján azért, mert megváltoztatjuk a gondoskodási sorrendet, szociális területen nincs felelőssége. Ezt hol olvasta?! Ezt hol olvasta, tisztelt képviselő asszony?! Nem tudok önnel vitatkozni, mert nincs itt! De hát ez éppen ellentétes a törvényjavaslat szövegével. Ezt senki nem állítja, ez nincs a törvényjavaslatban benne. Tehát kérem szépen önöket,hogy hazugságokat erről a törvényjavaslatról ne híreszteljenek!

A másik: Ander Balázs képviselő úr a Rerum novarumról beszélt. Abban éppen hogy benne van a szubszidiaritás fogalma ‑ onnan származik egyébként ‑, és a gondoskodási sorrend meghatározása éppen a szubszidiaritás elvének való megfelelést jelenti.

Az emberi természetről Kanász-Nagy Mátéval izgalmas vitákat fogunk folytatni, de az viszont kimeríti a kétperces időkorlátot, úgyhogy azt majd máskor. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu