BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Nehéz helyzetben vagyok, amikor azt kell valakinek elmondani, hogy ha már a kormányzatnak nem hisz, akkor higgyen az Eurostatnak vagy az Európai Bizottságnak. Tisztelettel kérem képviselő urat, hogy a foglalkoztatási adatok tekintetében tekintse át az Eurostat adatait, nézze meg a módszertant! Minden egyes tagállamnak azonos módszertannal kell beszámolni a foglalkoztatottak számáról. Nem én mondom, az európai uniós szervek és az egyéb nemzetközi szervezetek mondják azt, hogy Magyarországon 2010 után európai szinten az egyik legnagyobb volt a foglalkoztatottak bővülése ‑ egyszer.

A bérstatisztika szintén közös módszertanon alapul, nem én mondom, az Eurostat mondja, hogy Magyarországon az elmúlt években ‑ 2020-ban, a gazdasági visszaesés alatt is ‑ reálbér-növekedés volt. És ami az inflációt illeti, én nem hallottam az orbáni infláció kifejezését 2014-ből vagy ’15-ből, amikor érdemi gazdasági növekedés mellett mínusz volt ez a mutató, és nem tudom, hogy Franciaországban macroni inflációról beszélnek‑e vagy Németországban scholzi inflációról beszélnek, ahol 2022-ben mintegy háromszorosa volt az infláció 2021-nek.

Kérem ezért tehát, hogy az értékítéletét ezen nemzetközi adatok ismeretében tegye meg, képviselő úr. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu