ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, a tőlem vett idézetekkel egyetértek. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ami a hivatásrend kérdését illeti, érdekes intellektuális vitát is folytathatnánk arról, hogy mi a különbség a hivatásrend és a korporatív állam között, ha már ilyen utalást tett, de talán az időnk ehhez most kevés.
Annyit azért vállal a magyar kormány, hogy van Magyarországon néhány szakma, amiket mi hivatásszakmának nevezünk, és azt gondoljuk, hogy a hivatásszakmáknak sajátos jogi szabályozásra van szükségük. Ilyen hivatásszakma Magyarországon az egészségügyi dolgozók munkája, ilyen van a rendvédelmi dolgozók esetében is, és ilyen van a katonák esetében is. És mi azt gondoltuk, de ez nem egy új gondolat, hiszen az első hivatásszakmai ‑ ahogy mi mondjuk, ilyen modernebb nyelven ‑ életpályatörvényt nem most fogjuk bevezetni a pedagógusok esetében, hanem talán már ’13-ban vagy ’14-ben bevezettük.
Tehát a pedagógusokat nem most választjuk le a közalkalmazottak általános jogi kategóriájáról, hanem ezt megtettük már jóval korábban, legfeljebb ez nem mindenkinek tűnt föl. Tehát újdonság jelen pillanatban az előttünk fekvő törvényjavaslatban e tekintetben nincs. A pedagógusmunkát hivatásszakmának tekintjük, és azt gondoljuk, hogy meg is érdemlik a pedagógusok, hogy legyen nekik egy külön életpályamodellt szabályozó törvényük. Hogy annak mi legyen a tartalma, mit tartalmazzon és mit nem, erről zajlanak most az egyeztetések. Amint azok véget érnek, a törvényjavaslat megérkezik ide, a tisztelt Ház elé, és megvitathatjuk, hogy hogyan tudjuk a legjobb életpályatörvényt előállítani a pedagógusok számára, akiknek a munkája életbevágó Magyarország számára. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés