DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha jól értem, akkor önök a bíróság ellen kívánnak tüntetni. (Tordai Bence: Előtt!) Ezt helytelennek tartom (Tordai Bence: Előtt!), az Igazságügyi Minisztérium képviselőjeként elítélem, hogy önök a bíróság ellen akarnak tüntetni, bírói ítéletek ellen akarnak tüntetni.
A Fővárosi Törvényszék nyilván a rá vonatkozó törvényes eljárások szerint hozta meg az ítéleteit. A Fővárosi Törvényszék és minden bíróság ítélete ellen van helye jogorvoslatnak. És ha már ön is ezzel vezette be a felszólalását, akkor tegyük világossá, hogy a bírósági végrehajtás magántartozások végrehajtásáról szól, hiszen az állami követeléseket a NAV, az adóhatóság hajtja be, a magántartozások pedig bírósági útra tartoznak. A bírósági végrehajtás alapja egy végrehajtható okirat, mégpedig vagy a bíróság jogerős ítélete, vagy egy közokiratban vállalt kötelezettség, tehát minden esetben, amikor a bírósági végrehajtó eljár, akkor vagy ítélet alapján, vagy közjegyzői okirat alapján jár el. Ezt nagyon fontos tisztázni, hogy egyáltalán mi a kiindulópontja egy bírósági végrehajtásnak. Természetesen a bírósági végrehajtók felelőssége abban áll, hogy ezt az ítéletet vagy ezt a közokiratot, vagy az ebben a közokiratban foglalt tartozást törvényesen hajtsák végre, de nem ők hozták ezeket a döntéseket. Tehát nem a bírósági végrehajtót kell azért hibáztatni, mert valaki tartozik, hanem a bíróság hozta ezeket az ítéleteket, vagy ‑ ahogy mondtam ‑ maga az adós vállalta közokiratban.
(11.20)
Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, politikai felelőtlenség, ha a végrehajtás mint az igazságszolgáltatás része ellen kívánnak szót emelni; felelőtlenség, mert végrehajtás nélkül nincs igazságszolgáltatás. A bírósági végrehajtás lezárja a bírósági eljárást. Szükségszerű a bírósági végrehajtás abban az esetben, ha önként nem teljesítenek az adósok. S mire eljutunk oda, hogy egyáltalán a bírósági végrehajtó kényszert alkalmaz, addig még számos jogorvoslat, végrehajtási kifogás vagy végrehajtási per is van az adós kezében, ezek a lehetőségek rendelkezésére állnak, és ha mindegyik jogorvoslat eredménytelen volt, csak akkor kerül sor bírósági végrehajtásra.
Nagy politikai felelőtlenség azt állítani, hogy ha majd megváltozik a bírósági végrehajtás szervezete, akkor nem kell az adósnak fizetnie. Nagyon kérem, tegyék világossá, hogy az adósságot akkor is meg kell fizetni, ha a NAV fogja behajtani, ha egy önálló bírósági végrehajtó vagy bármilyen végrehajtási szervezet fogja behajtani. A bírósági ítéleten alapuló tartozás, a bírósági ítélet végrehajtása kötelező. Érdekes, hogy más esetben, például amikor az ellenzék sérelmezi egy ítélet végrehajtásának az elmaradását, akkor nem ennyire megengedők a bírósági végrehajtással szemben. Önök maguk is szoktak bírósági végrehajtóhoz fordulni és végrehajtatni ítéleteket, és ez így is van jól, mert ‑ ahogy mondtam ‑ ez szükséges ahhoz, hogy a bírósági végrehajtás megtörténjen.
Ami pedig a bírósági végrehajtás szervezetének a felügyeletét illeti: 2021. október 1-je óta az Országgyűlés döntése értelmében a végrehajtási törvény 230. §-a alapján a végrehajtási szervezet felügyeletét a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága látja el. Ez azt jelenti, hogy a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága látja el magát a végrehajtókkal szembeni fegyelmi ügyekben hozzájuk forduló panaszosok ügyeit, ha nem tartozik bírósági útra ez a kifogás. A végrehajtási szervezet felügyeletét, például a Végrehajtói Kar közgyűlését is a végrehajtási szervezetet felügyelő hatóság látja el. Például a legutolsó tisztújításukon részt vett maga a hatóság elnöke és fel is szólalt, és a hatóság ellenőrzi a végrehajtási szervezet törvényes működését, s magukat a végrehajtói kinevezéseket is ugyanez a hatóság ellenőrzi, és ugyanez a hatóság dönt ezekben a kérdésekben.
2021. október 1-je óta ez a hatályos szabályozás, ezt a kormányon számonkérni enyhén szólva is tudatlanságot jelent. Nem ismeri azokat a törvényeket, amelyeket itt az Országgyűlésben elfogadtunk. Minden egyes állítását visszautasítom! Ahogy elmondtam, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága látja el a végrehajtók felügyeletét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés