NAGY BÁLINT építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A polgári kormány tett legtöbbet a közutak fejlesztéséért és építéséért. A 2010 és ’23 közötti időszakban közel kétezer kilométer új út épült, ebből gyorsforgalmi utak, főutak és egyéb útfejlesztések. Ennek a munkának az eredménye az, hogy 2020 végére már a települések kétharmadán élő 8,4 millió ember, a teljes népesség 86 százaléka juthat el legfeljebb fél órán belül a legközelebbi gyorsforgalmi úthoz, illetve kiemelt főúti hálózatig.

Az útépítések mellett a tömegközlekedésre is nagy hangsúlyt fektettünk az elmúlt években, hiszen ahogy ön is kiemelte, a buszok vagy vonatok segítik egy település működését, javítják a helyiek életminőségét. 2010 óta napjainkig mintegy 770 kilométer vasúti pályát újítottunk fel több mint 1500 milliárd forint értékben. Ami pedig a járműveket illeti, 2010 után 63 darab FLIRT motorvonat, 40 darab emeletes KISS motorvonat beszerzése, illetve hazai gyártás alapján 110 darab IC Plusz személykocsi gyártása valósult meg. A közlekedésbiztonsági kérdésnek azonban nemcsak fejlesztési, hanem szabályozási kérdése is van, ezért vizsgáljuk felül a KRESZ-t.

Ami pedig a szentendrei és környékbeli fejlesztéseket illeti: a minisztérium azon dolgozik, hogy a H5-ös HÉV megújulhasson, hiszen a környék egyik fontos, ha nem a legfontosabb tömegközlekedési eszközéről van szó. A H5-ös HÉV előkészítési munkálatai megtörténtek, jelenleg az engedélyezési eljárás van folyamatban a beruházás kapcsán. Fontos azonban megjegyezni, hogy a további munkálatokhoz az európai uniós forrásokra is nagy szükség lesz, és itt az ellenzéki képviselőtársaimra tekintek, hiszen ők azok, akik Brüsszelben ilyen fontos források ellen lobbiznak sajnos.

A térség fejlesztése érdekében a Dömös és Szentendre között mintegy 33 kilométer hosszú kerékpáros útvonalszakasz fejlesztésének előkészítése kapcsán is folynak a munkálatok (Az elnök jelzi az időkeret leteltét.), amelyhez a kormány a mai napig több mint 523 millió forint költségvetési forrást biztosított. A minisztériumban tehát azon dolgozunk, hogy minél több, a térséget érintő fejlesztés tudjon megvalósulni. (Az elnök ismételten jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm képviselő asszonynak az eddigi munkáját, hiszen mindig nagyon sokat tesz a térségért. Ezt tapasztaljuk a minisztériumban is.

Forrás: parlament.hu