HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az egészen nyilvánvaló ‑ az ön válaszából is kiderült ‑, hogy Brüsszel nem hajlandó változást végrehajtani a migrációs politikáján. Hiába voltak néhány hete brutális és szörnyű terrortámadások Európában, ennek ellenére az a migrációs paktum, amit leraktak az asztalra, továbbra is ott van, és azon nem akarnak változtatni. Fennáll tehát egy politikai vita.

Ráadásul itt van a dollárbaloldal is, akik évek óta számtalan esetben elmondták, hogy támogatják a bevándorlást, sőt ezt a migrációs paktumot is megszavazták az önök képviselőtársai az Európai Parlamentben. Ezért úgy gondoljuk, hogy az lenne a fair, ha önök nem megtámadnák a nemzeti konzultációt, hanem részt vennének benne. Álljanak ki és döntsük el ezt a vitát a magyar emberekkel együtt úgy, hogy önök képviselik azt az álláspontot, amit az elmúlt években is, hogy támogatják a bevándorlást, mi pedig nem ‑ a magyar emberek eddig sem támogatták ‑, és nézzük meg a nemzeti konzultáció segítségével, hogy mi lesz ennek a politikának a végeredménye.

Zárjuk le ezt a politikai vitát a nemzeti konzultációval, és így küldjünk egyértelmű üzenetet Brüsszelbe. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu