Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nem áll módomban elfogadni ezt a választ, mert ha a kormány komolyan gondolná azt, hogy magyarokkal tölti fel a munkahelyeket, akkor egy normális bértámogatási programot dolgozna ki. (Rétvári Bence: Ez volt a járvány előtt.) Erről azonban nemcsak ebben a javaslatban nem volt szó, de a közelmúltban sem.
Ami viszont előttünk fekszik az asztalon, az az, hogy önök külön dohányboltokat is nyitnának adott esetben az érkező ázsiai migránsmunkásoknak. Mert négyezer fő fölötti munkásszállók környékén (Rétvári Bence: Azért, mert el lesznek különítve!) vagy zárt üzemegységekben még azt is beleteszik a módosításba, hogy külön dohánybolt nyílhasson. Egészen elképesztő! Miközben ugyanabban a munkakörben adott esetben hátrányban van a magyar dolgozó (Rétvári Bence: Nem igaz!) a külföldihez képest, mert külföldinek a lakhatását fizeti a multicég, az élelmezését, ellátását is fizeti, a magyarnak pedig csak ad egy fizetést, és oldja meg.
Zárásként egyetlen cikkcímet szeretnék felolvasni önnek máról: „Elbocsátják a Continental makói gyárából a magyar dolgozókat, akik a vendégmunkásokat tanították be”. Köszönöm a figyelmet. (Közbeszólások az ellenzék soraiból, többek között: Gyalázat! ‑ Szégyen! ‑ Rétvári Bence: Honnan ez a cím?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés