NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm, elnök úr. Sajnálatos és szégyenletes, hogy a balliberális pártok e paktum után távol maradnak még a tiltakozás lehetőségétől is. Talán ők maguk is meg fogják szavazni azt a módosítást, amit egyébként indokolna a 2014-es álláspontjuk, azonban úgy tűnik, hogy egy színjáték részesei vagyunk akkor, amikor az ő érdekükben a Párbeszédet hozzásegítik, hogy egy akár DK nélküli, önálló listán is mandátumhoz juthassanak. Hiszen bár, persze, megállapodtak már a közös listáról, de az a bizonyos villamos még bármikor érkezhet Karácsony Gergely felé. Láthattuk, hogy az ő szava mennyit ér, azt, hogy Gyurcsány Ferencé mennyit, azt pedig az őszödi beszéd kiszivárgása óta tudjuk. Tehát nem meglepő, hogy szeretnék bebiztosítani azt a lehetőséget, hogy egy DK nélküli listán is mandátumot tudjanak szerezni ezek a törpepártok a Fidesz által benyújtott választási küszöböt csökkentő javaslatnak köszönhetően, hogy a három párt esetén például 15 százalék helyett csak 5 százalék legyen a küszöb.

Ami magát a zárószavazást illeti, az önkormányzati választások előtt több mint fél évvel korrigálni a rendszert, az egyrészt nem példátlan Magyarországon, hiszen 1994-ben az MSZP-SZDSZ-kormány két-három hónappal az önkormányzati választás előtt változtatta meg az önkormányzati törvényt, másrészt jobb későn, mint soha. Én azt gondolom, hogy igazságos választási rendszer irányába módosítani mindig lehet; igazságosabb irányba. A Velencei Bizottság egy Magyarország által meg nem választott, a magyar emberekre és a magyar Országgyűlésre nem kötelező érvényű testület. Egyébként is miért pont egy évvel, miért nem tíz évvel vagy egy hónappal a választási előtt ne lehessen módosítani?

Szerintem a választási eljárás megkezdéséig még bőven van idő, akkor mutatják be normális esetben a pártok a programjaikat, akkor alakítják ki az állampolgárok a választásukat, szimpátiájukat, elhatározásukat, tehát bőven van még itt idő a választókat is felkészíteni. Éppen ezért az általános vitában elhangzott azon érv, hogy a választóknak nagyobb felkészülési időt kell hagyni, ez nagyon cinikus volt az LMP részéről, hiszen nyilvánvalóan ezek a szempontok nem vezérlik a balliberális pártokat, csak a saját érdekeit. Ennek mentén jutottak most arra a következtetésre, hogy épp az ellenkezőjét mondják, mint amit 2014-ben mondtak. Tehát tulajdonképpen tíz év sem telt el, és homlokegyenest megváltoztatták az álláspontjukat egy szerintük alkotmányellenes, jelenlegi hatályozás esetében.

Éppen ezért arra kérem önöket, hogy támogassák a Mi Hazánk Mozgalomnak először is az országgyűlési választási rendszert, majd ezt követően az önkormányzati választási rendszert arányosabbá tételét biztosító javaslatát, még akkor is, ha a vitában nem tették egyértelművé, hogy mire készülnek. A Mi Hazánk Mozgalom ugyanakkor ezt a kormánypárti módosító javaslatot semmi esetre sem támogatja. Köszönöm figyelmüket. (Szabadi István tapsol.)

Forrás: parlament.hu