Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterhelyettes úr egy korrekt szakember, akitől én korrekt számadatokat és közléseket szoktam kapni. Éppen ezért állok értetlenül a jelenlegi helyzet előtt, és azért nem tudom elfogadni az amúgy szakszerű válaszát, mert nem arról szólt, mint amit én jó előre, írásban feltettem.

Az én kérdésem fókuszpontja a vendégmunkások, az érkezők családegyesítése volt. Ha miniszterhelyettes úr nem cáfolta meg ebben az elég alaposan, négy percben kifejtett válaszában azt, hogy az érkező vendégmunkások igenis családegyesítésen törhetik a fejüket, akkor úgy gondolom, hogy nagy a baj, akkor aggódnunk kell azért, mert valóban lehet ilyen kormányzati terv. Nagyon örülök annak, hogy nincs ilyen elfogadott törvény, ezt szögezzük le, ez lehetőséget biztosít a kormány számára, hogy az ilyen hagymázas lázálmoktól elálljon a következő hetekben-hónapokban.

Láthatjuk, hogy a magyar közélet elementáris erejű felháborodással fog reagálni bármiféle vendégmunkáscsalád-egyesítésre, ezért határozottan arra szólítom fel önöket, hogy ne hozzanak be ide ilyen törvényt, ne gondolkodjanak ilyenen, mert a magyar munkakeresők helyzetbe hozása vezet a jövő felé és semmiképp sem az érkező vendégmunkások családegyesítésének lehetősége. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu