ELNÖK : Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Folytatjuk munkánkat. Soron következik „A köztársasági elnök tisztségétől való megfosztására irányuló kezdeményezés elutasításáról” című, H/8554. számú határozati javaslat tárgyalása.

A határozati házszabály 128/A. § (7) bekezdése alapján a határozati javaslathoz módosító javaslatot és bizottsági jelentést nem lehet benyújtani. Tájékoztatom önöket, hogy az Igazságügyi Bizottság az általa előterjesztett határozati javaslatban azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök tisztségétől való megfosztására irányuló eljárást ne indítsa el.

Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Vejkey Imrének, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni, ötperces időkeretben. Parancsoljon, elnök úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu