FÖLDESI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Folytassuk a baloldal által vezetett kerületi botrányokkal. Van annak egy diszkrét bája, vagy talán fogalmazhatunk úgy is, hogy rácsok mögött megbújó diszkrét bája, hogy ebben a kérdésben, amit most én miniszterhelyettes úrnak fel fogok tenni azonnali kérdésként, a baloldal egyénileg megválasztott képviselője nincs jelen az ülésteremben.
De lássuk hát a tényeket, hogy a Gyurcsány fémjelezte baloldalon az évtizedes gyakorlatoknak megfelelően ismét áll a bál! Ezen már meg sem lepődünk. A baloldal korrupt emberei egymásnak adják át a korrupció tengerébe vezető ajtó kilincsét.
Nézzük hát a baloldal legfrissebb botrányát! Augusztusban robbant a botrány, hogy őrizetbe vették Gyurcsány Ferenc óbudai polgármesterét, Kiss Lászlót, két nappal később pedig elrendelték a letartóztatását, majd december 16-áig ezt meg is hosszabbították. Az óbudai polgármestert bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az MSZP-s alpolgármestert, Czeglédy Gergőt. Kiss polgármestert 18 milliós, míg Czeglédy Gergőt 100 milliós korrupcióval gyanúsítják. A fentiek tükrében nagyon úgy fest, hogy Óbuda polgármester nélkül marad, hiszen a letartóztatásban lévő korrupt polgármester, Kiss László nem fogja tudni letenni az esküt.
Természetesen a témát illetően a baloldal mélyen hallgat, terel és vádaskodik. Ezen nem lepődünk meg, mert ez náluk a bevett szokás, a tuti módszer.
Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Jogosan merül fel a kérdés: mennyi pénz maradhatott Óbuda kasszájában Kiss László fosztorgálása után?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés