ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem: az elmúlt időszakban négy volt képviselőtársunk hunyt el.

Donáth László az 1994. évi országgyűlési választásokon Budapest 4. számú választókerületében az MSZP jelöltjeként szerzett mandátumot, és négy cikluson át volt parlamenti képviselő. Megbízatása alatt az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi, illetve a Kulturális és sajtóbizottságban dolgozott. Politikai tevékenysége mellett evangélikus lelkészként is szolgált, a csillaghegyi evangélikus egyházközség nyugalmazott parókusa volt. 2010-ben Budapest díszpolgárának választották. Életének 69. évében hunyt el.

Kupa Mihály a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon az MDF jelöltjeként Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. számú választókerületében szerzett mandátumot, és két cikluson át, 2002-ig volt az Országgyűlés tagja. 1990-93 között az Antall-kormány pénzügyminisztere, valamint a Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság, illetve a Mezőgazdasági bizottság tagja volt. Politikai pályafutása mellett közgazdászként tevékenykedett, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank Kormányzótanácsának alelnöke, továbbá a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Közgyűlésének elnöke is volt. 1991-ben 1956-os emlékéremben részesült, 2003-ban Heller Farkas díjat, 2009-ben „Húszéves a köztársaság” díjat kapott. Életének 83. évében hunyt el.

Vincze Kálmán szintén az 1990. évi országgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listájáról szerzett mandátumot, és egy cikluson át volt a törvényhozás tagja. 1992-ig a Független Kisgazdapárt, majd ’94-ig az Egyesült Kisgazdapárt parlamenti frakciójában tevékenykedett. Részt vett a Választási és mandátumvizsgáló bizottság és a Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság munkájában. Közéleti feladatai mellett a mezőgazdaságban dolgozott. 80 évet élt.

Bodzás Ferenc Árpád az 1998. évi választásokon az Agrárszövetség jelöltjeként az MSZP országos listájáról jutott be az Országgyűlésbe, amelynek egy cikluson keresztül volt tagja. Képviselői megbízatása során a Területfejlesztési bizottságban dolgozott. Politikán kívüli pályája is a mezőgazdasághoz kapcsolódott. Életének 82. évében hunyt el.

Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással adózzunk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Ház! Az Országgyűlés az 57/2000-es határozatában szeptember 30-át ‑ a helyi önkormányzati rendszer létrejöttének 10. évfordulója tiszteletére ‑ a helyi önkormányzatok napjává nyilvánította. Ez a nap az 1990-es első szabad helyhatósági választások első fordulójának napja volt, amellyel gyakorlatilag is megszűnt a tanácsrendszer, és amely hasonlóan jelentős pillanata volt a demokratikus átalakulást kívánó magyar társadalomnak, mint a fél évvel korábbi országgyűlésiképviselő-választások. Az 1990-es őszi választások és az azóta lezajlott nyolc helyi önkormányzati választás egyben a magyar demokrácia ünnepei is voltak valamennyiünk számára.

Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltozás idején a helyi önkormányzati rendszer kialakításával a választópolgárok közösségének kezébe került a helyi közügyek java részének önálló intézése, és új alapokra helyeződött a közhatalom és a helyi hatalom kapcsolata, elmozdulva a decentralizáció irányába. Mindezek elengedhetetlen feltételei voltak a demokratikus jogállam alapjai kialakításának.

30 évvel ezelőtt további mérföldkőhöz érkezett hazánk önkormányzati rendszere: 1994 decemberében vált lehetővé először, hogy a nemzeti-etnikai kisebbségek is önkormányzatokat válasszanak kollektív jogaik érvényesítésére. A települési önkormányzatok és a területükön létrejövő kisebbségi önkormányzatok viszonyát, az új választási szabályokat és emellett számos más jelentős változást az 1990-ben éppen ezen a napon elfogadott önkormányzatitörvény-csomag szabályozta.

2011 decemberében pedig megszületett a jelenlegi önkormányzati törvényünk, amelynek preambuluma kimondja, hogy az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát, és tisztelettel adózik hazánk haladó önkormányzati hagyományai előtt. A törvényi szabályozás fő vezérfonalai: a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának alapelvei és Magyarország Alaptörvénye.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az országgyűlési határozat kívánalmának és a jogrendünkben rögzített alapelveknek megfelelően a mai emléknapon közösen emlékezzünk meg a helyi önkormányzatok napjáról, ezáltal a helyi közügyek intézésének és a helyi közhatalom gyakorlásának jelentőségéről; egyúttal kívánjunk jó munkát a most éppen hivatalba került képviselőknek, polgármestereknek!

Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik, az MSZP és a Momentum frakciói, valamint a Mi Hazánk- és a Párbeszéd-frakció tagjainak azonos létszáma miatt a jegyzők 2022. május 9-én sorsolással döntöttek a felszólalások sorrendjéről. A határozati házszabály 17/B. § (2) és (3) bekezdései előírják, hogy a felszólalások sorrendje az azonos létszámú képviselőcsoportok között rendes ülésszakonként akként változik, hogy az addig utolsóként felszólalásra jogosult képviselőcsoport kap elsőként szót, a második képviselőcsoport pedig eggyel hátrébb sorolódik. Tekintettel arra, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciójának létszáma azóta két fővel csökkent, azonos létszámú, 10-10 képviselővel jelenleg az MSZP és a Momentum képviselőcsoportja rendelkezik. A két hatfős frakció, a Mi Hazánk és a Párbeszéd képviselőcsoportja között a létszámegyezés továbbra is fennáll.

A határozati házszabály rendelkezései szerint a 2024. évi őszi ülésszakban felszólalási sorrendjükben az MSZP képviselőcsoportja megelőzi a Momentum képviselőcsoportját, a Párbeszéd képviselőcsoportja pedig megelőzi a Mi Hazánk frakcióját.

Tisztelt Országgyűlés! Ezzel megkezdjük munkánkat. A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezet Orbán Viktor miniszterelnök úr, akinek megadom a szót.

(13.20)

Forrás: parlament.hu