DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy a képviselő úr elmúlt heti interpellációjára adott válaszomban is elmondtam, 2016-tól valamennyi hitelintézetben elérhető egy alapszintű szolgáltatásokat biztosító bankszámla, melynek díjazása jogszabályban rögzített tranzakcióhoz kapcsolódóan 2023. július 1-jétől jelentősen csökkent, nem haladhatja meg az esedékességet megelőző év utolsó napján érvényes legkisebb összegű havi bruttó minimálbér fél százalékát, amely jelenleg 1300 forint. Ezen díjba pedig nemcsak a számlavezetés költségei tartoznak bele, hanem a bankkártya éves díjának egy hónapra eső összege is. Tehát a korlát nélküli emelésnek a gátja jelenleg is biztosított.

Mindezek mellett meggyőződésem, hogy nem lehet eltekinteni attól, hogy egy hitelintézet fogalmilag is attól hitelintézet, hogy üzletszerűen nyújt egyes pénzügyi szolgáltatásokat több-kevesebb ellenérték fejében. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu