ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai ülésünket. Az Országgyűlés őszi ülésszakának negyedik ülésnapját megnyitom.

Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre.

Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem Potápi Árpád János képviselőtársunk, nemzetpolitikáért felelős államtitkár elhunytát.

Potápi Árpád János tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Általános iskolai, majd gimnáziumi pedagógusként kezdte pályafutását. 1993-ban kapcsolódott be a politikai életbe. Az 1994-es országgyűlési választásokon a Fidesz bonyhádi kampányfőnöke volt. Az 1998. évi országgyűlési választásokon a Fidesz jelöltjeként Tolna megye 3. számú választókerületében szerzett mandátumot, és az elmúlt 26 évben 7 cikluson keresztül volt tagja az Országgyűlésnek. Képviselői megbízatása során a Külügyi Bizottság és az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagja, illetve a Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke volt. 2011-től 2014 áprilisáig a Fidesz egyik frakcióvezető-helyettese. 2014 óta volt a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Országos tisztségei mellett 2007-től a Fidesz Tolna megyei választmányának elnöke, 2002 és 2014 között 12 éven át Bonyhád polgármestere volt. Közéleti tevékenységét, a nemzetpolitikában elért eredményeit számos díjjal ismerték el. Potápi Árpád János 57 évesen hunyt el.

Tisztelt Országgyűlés! Ezúttal is szomorú kötelezettségemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem Szilágyiné Császár Terézia volt képviselőtársunk elhunytát. Szilágyiné Császár Terézia az 1994. évi országgyűlési választásokon a KDNP jelöltjeként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területi listájáról szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Képviselői megbízatása során a Szociális és Egészségügyi Bizottság és a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság munkájában vett részt, illetve 1994 és 1996 között az Országgyűlés jegyzői tisztségét is betöltötte. A rendszerváltást követően a KDNP egyik alapítója volt Nyíregyházán, 1990-től a párt országos alelnöke és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezet elnöke. Szilágyiné Császár Terézia 82 évesen hunyt el.

Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunytak emlékének.)

Köszönöm szépen, foglaljanak helyet! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kanász-Nagy Máté képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu