DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2024. október 17-én megtartott ülésén megtárgyalta a pénzügyi közvetítőrendszert érintő és egyéb törvények módosításáról szóló T/9269. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. számú országgyűlési határozat 46. §-a alapján a bizottság 27 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat legfőbb célja a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények kisebb terjedelmű módosítása.
A lakás-takarékpénztárakról szóló törvények módosításának elfogadásával bővülni fog a lakás-előtakarékoskodók alanyi köre és a felhasználási célok is. Így például lehetővé válik, hogy alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy és helyi önkormányzat tulajdonában lévő vagy tulajdonába kerülő lakás vonatkozásában kössön lakás-előtakarékossági szerződést a velük munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló.
A biztosítási tevékenységről szóló törvény módosításával egyértelműbb és könnyebben átlátható határidők kerülnek megfogalmazásra a lakásbiztosítási kampány során megszűnő szerződések felmondása tekintetében az ügyféltudatosság növelése érdekében.
A kriptoeszközök piacáról szóló törvény módosítása a már működő kriptoeszköz-szolgáltatók vonatkozásában hosszabb átmeneti időszakot biztosít a működési engedély megadására a Magyar Nemzeti Bank engedélyezési folyamatának keretében.
Fontos pontja a javaslatnak a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása, melyet az indokol, hogy az MNB felügyeleti feladatkörében elláthassa az Európai Unióban újonnan felálló pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni hatóság hatásköréből eredő, MNB-re háruló feladatokat. Ezen új uniós hatóság célja, hogy a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem felügyeletét az egész Unióban hatékony és egységes szintre emelve lehessen megvalósítani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Törvényalkotási Bizottság eljárása során a javaslat több helyen kiegészítésre és pontosításra kerül. A módosítás meghatározza például az üdülő fogalmát annak érdekében, hogy a felhasználás feltételeinek vizsgálata egyértelmű legyen a hitelintézetek részére.
A módosító javaslat kiterjeszti a fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló törvény hatályát azokra a magyarországi székhelyű intézményekre, amelyek harmadik országbeli rendszerekben közvetlenül vesznek részt.
Összegzésként elmondható, hogy a törvényjavaslatba foglalt rendelkezések egyértelműen elősegítik a pénzügyi közvetítőrendszer fejlődését, valamint segíteni fognak a gazdaság növekedésének is. Mindezekre tekintettel a javaslat támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés