VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt percekben elhangzott vezérszónoki hozzászólásokból azt gondolom, nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány növekedésélénkítő lépései kevés eredményt hoztak. Az erről szóló vita zajlik, és sok mindenben nem értünk egyet. De örülök annak, hogy Hollik képviselőtársam elmondta, hogy maga is mennyire támogatta a Vodafone állami nagyvállalatként történő megvásárlását, és elismerte, hogy ez tulajdonképpen a családokkal ellentétben történt, a családok érdekeivel ellentétben történt, hiszen ezt a forrást családtámogatásra is használhatták volna.
Az adóemelés kapcsán ő is elismerte, hogy például a különadók hozzájárultak ahhoz, hogy tulajdonképpen a családtagokkal, a családokkal fizettessék meg azokat a költségeket, amelyeket a Fidesz-kormány közvetett módon a családokra hárított. Éppen ezért továbbra is azt gondolom, hogy a bizonytalan gazdasági kilátások és a magas kamatkörnyezet hatására tett lépések, amelyek akár a beruházásokhoz, akár pedig ezekhez a korábban említett döntésekhez vezettek, nem szolgálták a családok érdekeit, nem segítették az ő talpon maradásukat egy olyan, különösen válságos évben, mint a 2023-as.
Éppen ezért, vele ellentétben, én továbbra is azt állítom, hogy a 2023-as zárszámadás nem elfogadható. Az önök lépései, a kormány lépései nem a családok érdekeit szolgálták, hanem legfeljebb néhány, a gazdasági életben a kormányhoz közel álló emberét. Köszönöm szépen. (Taps a DK padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés