Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Azért nem áll módomban elfogadni a választ, mert több tekintetben szép terveket hallunk, de tizeniksz év után tervezni azt jelenti, hogy a legjobb esetben is 2026-ra, mondjuk, a családi adókedvezmény emelésének idejére valósulhat meg ebből valami. Viszont aki albérletet fizet, annak most és a következő hónapban is fizetnie kell. Éppen ezért a hosszú távú tervekről vitatkozzunk. Mi még lakhatási vitanapot is kezdeményeztünk a kérdésben; remélem, mindenki részt vesz rajta. De a legfontosabb az lenne, hogy az albérletben rekedt magyarok számára érdemi, kézzelfogható segítséget kell nyújtani, a jövő hónaptól akár.
A mi lakhatási támogatási rendszerünk ‑ nyilván lehet vitatkozni arról, hogy adókedvezmény formájában vagy közvetlen juttatás formájában; mind a kettőnek van előnye, hátránya ‑ már a jövő hónaptól alkalmazható. A költségvetésben lenne erre pénz. Elvárjuk tehát a kormánytól, legyen álláspontja azzal kapcsolatban is, hogy most azonnal hogyan segítsük az érintetteket, és mivel erről közvetlen információt nem hallottunk, nem áll módomban elfogadni a válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés