DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2024. október 30-án tartott ülésén megtárgyalta a gyermekek védelme érdekében az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról, valamint egyes elektronikus kereskedelmi szolgáltatással és reklámtevékenységgel összefüggő törvények módosításáról szóló, T/2818. irományszám alatt rögzített törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 48. §-a alapján 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

A törvényjavaslat legfőbb pontja a gyermekek pornográf tartalomhoz való hozzáférésének korlátozása. A pornográfia káros hatásai a kiskorúakra széles körben ismertek, ezeket nem kívánnám itt újra elmondani.

A Törvényalkotási Bizottság egy 11 pontból álló technikai jellegű kodifikációs pontosítást és egyértelműsítést tartalmazó, illetve uniós joggal való összhang biztosítása érdekében a törvényjavaslat bizonyos rendelkezéseinek elhagyását kezdeményező módosításokra tett elfogadó javaslatot. Az elhangzottakon felül számos egyéb módosítást is tartalmazott még a javaslat.

A törvényjavaslat egy újabb mérföldköve a Fidesz- és a KDNP-képviselőcsoportok kiskorúak és gyermekek védelmét szolgáló, majd’ másfél évtizede folytatott küzdelmének. A Fidesz-KDNP képviseletében kérem képviselőtársaimat, hogy a benyújtott javaslatot igen szavazattal szíveskedjenek támogatni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu