DR. VEJKEY IMRE, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság a 2024. október 30-án tartott ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek az igazságügyi szakértőkkel és a szakértői bizonyítással összefüggő módosításáról szóló T/9510. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 30 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében és 8 tartózkodás mellett fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat középpontjában a szakértői hiány orvoslását érintő rendelkezések állnak. A javaslat az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos jogi környezetet érintően tartalmaz olyan módosításokat, amelyek vonzóbbá teszik a szakértői pályát, valamint a megfelelő szaktudással és szakmai tapasztalattal rendelkezőket ösztönzi a névjegyzékbe való bekerülésre, továbbá biztosítja, hogy a legfelkészültebb szakemberek végezhessenek szakértői tevékenységet. A bizottság által elfogadott összegző módosító javaslat nyelvhelyességi és technikai módosításokat tartalmazott.

Tisztelt Ház! A Fidesz- és a KDNP-frakciók támogatják a javaslat elfogadását, arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák önök is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu