RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Bár a vitában túl éles szócsaták nem keletkeztek, de szeretném megköszönni a bizottság előadójának a maga expozéját. Valóban, ez egy pontosító javaslat, ami itt a Ház előtt fekszik. Még inkább egyértelművé válik a javaslat célja. Ahogy elhangzott, valóban segíthet a két ország egymásnak, hogy ahol a földrajzi adottságok úgy hozzák ki, ott a magyar mentők segíthetik az osztrákokat, az osztrákok pedig segíthetik a magyarokat. Bízunk benne, hogy a határ két oldalán élő, bajba jutott emberek lesznek a legfőbb haszonélvezői ennek az együttműködésnek, amivel a két ország közötti egészségügyi kapcsolatok így helyben, a határ mellett élők számára még inkább előnyösek lehetnek.

Kérek mindenkit, hogy támogassa a javaslatot ezzel a módosítással együtt, amit a bizottság előterjesztett. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu