DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Sajnos egyet kell értenem a képviselő úrral abban, hogy Budapest súlyos lakhatási problémával néz szembe, melynek elsődleges megoldójának valóban a fővárosnak kellene lennie, de a helyzet azt mutatja, hogy ezt a problémát nem tudta és nem tudja kezelni.

A főpolgármester csak beszél a fiatalok lakhatási problémáiról, az elmúlt öt évben, mint ahogy ön is mondta, semmit nem tett. A főváros a kudarcba fulladt Fővárosi Lakásügynökséget ajánlotta, miközben ebben a programban fél év alatt mindössze 25 lakást sikerült a piacon lévő 140 ezer elérhető bérlakásba bevonni, azaz nem hozott megoldást.

Ezzel szemben a kormány a budapesti lakhatási probléma enyhítése érdekében eddig három intézkedést dolgozott ki: a magánszálláshely-szolgáltatás, a rövid távú szolgáltatás, magyarul az Airbnb feltételeinek szigorítása; a lakásbérleti díjak és szerződési feltételek rendszerének vizsgálata; és az ön által is említett és nagyon szükséges kollégiumi férőhelyek bővítése a felsőoktatási hallgatók számára. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

A kormány eddig 250 ezer családot juttatott ingatlanhoz, vagy bővítette családi otthonteremtési kedvezményekkel, a CSOK-kal és a CSOK Plusszal. Remélem, hogy ez előbb-utóbb Budapesten is érzékelhetővé válik. Köszönöm a türelmét, elnök úr.

Forrás: parlament.hu