ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy látom, hogy Fekete-Győr András képviselő úr nincs jelen, így értelemszerűen nem tud élni a felszólalás lehetőségével, ezért most a határozathozatal következik.

Felhívom figyelmüket, hogy az Alaptörvény 4. cikk (4) bekezdése ‑ ahogy elnök úr jelezte ‑ alapján a képviselői összeférhetetlenség kimondásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy kimondja‑e Fekete-Győr András országgyűlési képviselő összeférhetetlenségét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Fekete-Győr András összeférhetetlenségét 142 igen szavazattal, 32 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül kimondta. (Bedő Dávid: Szégyen! ‑ Balla György: Az a szégyen, hogy nem szavaztátok meg! Egy bűnöző… ‑ Az elnök csenget.) Frakcióvezető úr (Balla György felé:), legalább ön mutasson példát, de nem a bekiabálással, mert akkor kénytelen vagyok az eljárást lefolytatni ön ellenében.

Most felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse az imént elfogadott határozatot.

Forrás: parlament.hu