POGÁCSÁS TIBOR, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2024. november 21-én tartott ülésén megtárgyalta az online csalások elleni további hatékony fellépés érdekében szükséges és egyéb törvények módosításáról szóló T/9713. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 26 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/9713. számú törvényjavaslat az online csalások elleni fellépés megerősítését, valamint a kapcsolódó törvények módosítását tűzi ki célul. Ez a kezdeményezés nemcsak időszerű, hanem alapvetően szükséges is, hiszen a digitalizáció és az online tér robbanásszerű fejlődésével párhuzamosan a bűnözők is egyre kifinomultabb módszerekkel élnek vissza a technológia nyújtotta lehetőségekkel.
Még felsorolni is nehéz, annyiféle, már beazonosított csalástípus létezik a kibertérben. Engedjék meg, hogy néhányat kiemeljek: hamis banki telefonhívások, visszahívásos telefonos csalások, nem banki szolgáltatók nevével való visszaélések, hívószám-hamisítások, lándzsás adathalászok, hamis befektetési lehetőségek és hamis online webáruházak, az eladók átverése az online piactereken, személyes adatlopás a közösségi médiában és meghamisított banki oldalak leselkednek a gyanútlan felhasználókra.
Az online csalások elszaporodása miatt mind az érintett személyek számában, mind az elcsalt összegek tekintetében egyre szigorúbb jogalkotói fellépés szükséges.
A Törvényalkotási Bizottság eljárása során a javaslat több helyen kiegészítésre és technikai jellegű pontosításra került. Kiemelendő, hogy a hívószám-hamisítással kapcsolatos csalások megelőzése érdekében további szigorítások kerülnek bevezetésre. Ezenfelül a bv-törvény is módosításra kerül annak érdekében, hogy az eddigi gyakorlati tapasztalatok megjelenjenek jogalkotói szinten is. Továbbá a közbeszerzésekről szóló 2015. évi törvény közjogi intézményekre vonatkozó definíciója felülvizsgálatra kerül, amelynek célja, hogy a hazai szabályozás teljes mértékben összhangban legyen az uniós joggal.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak ismeretében úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat támogatandó. Kérem, hogy a szavazáskor fogadják azt el. Köszönöm figyelmüket. Köszönöm a szót, elnök asszony. (Taps a kormánypárti sorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés