DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Bálint Istvánné, Bicske kormánypárti polgármestere szerint az elmúlt napokban több lakossági megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy a város közbiztonságát veszélyeztető helyzet van kialakulóban. A kormánypárti polgármester arra a jelenségre gondolt, amely szerint a bicskei vasútállomás környékén drogosok, illetve ‑ ahogy ő fogalmaz ‑ drogkereskedelemmel foglalkozó csoportok jelentek meg, és többen úgy gondolják, hogy a rendőrség eddig nem lépett fel ellenük határozottan.

Önmagában szomorú tény, hogy például egy kelet-magyarországi településen tombol a drogjárvány, de az, hogy egy középrégióban, egy Budapest környéki településen lévő problémáról kell beszélni, az már jól mutatja, hogy nemcsak Kelet-Magyarország, nemcsak a periféria megyéinek, városainak, falvainak problémája mindez, hanem Budapest környékén is elindult az a fajta közbiztonsági válsághelyzet, amelyet a drogjárvány okoz.

(18.50)

Ott tartunk, hogy már lassan semmilyen településen nincsenek biztonságban az emberek.

A helyzet súlyosságára hadd emlékeztessem önöket két nemrég történt esettel, ugyanis a drogpandémiában Öcsödön tavaly kétezer forintért öltek meg egy idős embert. Az elkövető bevallása szerint drogra használta fel azonnal a pénzt, amit megszerzett. De ezt megelőzően Jánoshalmán pedig egy televízióért gyilkolták meg, szintén a drogra kellő pénz miatt, egy idős honfitársunkat.

A drogjárvánnyal kapcsolatban az is látható, hogy az állam az elmúlt években szinte ölbe tett kézzel nézte a bűn áradását. Bár jellemzően önök titkolóznak, és miniszter úr is titkolózott folyamatosan, hogy mennyi a rendőrségen belüli hiány, hány fő rendőr hiányzik, azonban a megyei közbiztonsági beszámolókból világosan ki lehet olvasni, hogy például az egyik legfontosabb körzeti megbízotti pozícióban szinte minden megyében 10-15 százaléknyi betöltetlen állás van. Ott tartunk, hogy Heves megyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Nógrád megyében kétezer főt is meghaladó az a lakosságszám, amely egy körzeti megbízottra jut. Márpedig sok kistelepülésnek, falunak, kisvárosnak a körzeti megbízott szinte az egyetlen reménye és egyetlen mentsvára az áradó bűnnel szemben.

Így hát, most tisztázni kell, tisztelt államtitkár úr, hogy mégis mit tesznek önök ennek a visszaszorítása érdekében, azaz mit tesz a kormány, hogy Bicskén felszámolásra kerüljön a polgármester asszony által óvatosan megfogalmazott no-go zóna. Mit tesz a kormány az országos drogjárvány megszüntetése érdekében? Miért nem növeli a rendőrök létszámát a kormány? Mennyi rendőr foglalkozik országosan a drogjárvány felszámolásával? És mikor fogják végre növelni az ő számukat is? És miért hagyják, hogy a drogdílerek újra és újra visszatérhessenek közösségeikbe, az utcákra? És miért hagyják, hogy a drogjárvány emberek életébe kerüljön? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu