PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Tisztelt Parlament! Brüsszelben a múlt héten tették közzé a „Vízió a mezőgazdaságról” elnevezésű dokumentumot, amely bemutatja, hogy milyen jövőt szánnak az uniós agrárpolitikának. Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy nem jót. Az Európai Bizottság egy bölcsésztanárt és a testületét kérte fel a javaslatok megfogalmazására, úgy, hogy annak a munkájába egyetlen gazdaszervezetet sem hívtak meg Kelet- és Közép-Európából. E dokumentumot Ursula von der Leyennel az élen a Bizottság rendelte meg, mely tartalmazza a gazdák támogatásának elvételét.

A Bizottság és a brüsszeli méregzöldek terve szerint a területalapú támogatásokat a jövőben csak a gazdák szűkebb körének biztosítanák, szemben a jelenlegi gyakorlattal, mely alapján minden gazda számíthat erre a támogatásra. Sőt, a Bizottság az Unió önálló agrárkasszáját más pénzalapokkal vonná össze, mellyel a forráscsökkentést rejtené el, illetve megteremtené a jogalapját az agrártámogatások visszatartásának.

A területalapú támogatások Magyarországon 150 ezer gazda számára jelentenek megélhetési lehetőséget, bevételi forrást, továbbá segítik versenyképességük megőrzését. Mi megvédjük a magyar gazdákat, megvédjük a magyar vidéket. Sajnálatos módon a Weber-féle Néppárt és annak lerakata, a TISZA Párt azon dolgozik, hogy átalakítsák a jelenlegi támogatási rendszert. Nem volt elég Brüsszel számára a tavalyi évben az egész Európán átsöprő gazdatüntetés, amely az elhangzottakhoz hasonlóan az elhibázott döntések miatt tört ki.

A gazdák ebben a küzdelemben már csak ránk számíthatnak. Küzdünk az agrártámogatások leépítése ellen. Az agrárkamara és a Magyar Gazdakörök „El a kezekkel az agrártámogatásoktól!” címmel petíciót indított a területalapú támogatások védelme érdekében, amelyet több mint 250 ezer ember írt alá eddig. Kérdezem miniszterhelyettes urat, hogy a gazdák támogatását a kormány meg tudja‑e védeni a jövőben. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu