DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány, mint eddig is, továbbra is elkötelezett abban, hogy mindenkinek legyen munkája Magyarországon. A 2010-es foglalkoztatási forduló óta több mint egymillió új munkahely jött létre, a munkanélküliek aránya kevesebb mint a felére esett vissza, és így az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. Több mint háromszorosára növekedett az átlagbér, közel négyszeresére a minimálbér és a garantált bérminimum. Történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma. Az uniós és visegrádi országokéval szemben a hazai foglalkoztatási rátának sikerült elkerülnie a mérséklődést a tavalyi év során. A magyarországi foglalkoztatottak száma immár második éve 4,7 millió fő körüli szinten stabilizálódott a 17-74 éves korosztályban.

A magas foglalkoztatottság mellett fontos, hogy minél több munkahely jöjjön létre, elsősorban munkaviszony keretében, ugyanakkor a hazai munkaügyi szabályozás több lehetőséget is biztosít a rugalmas munkavállalásra. Ilyen foglalkoztatási forma az egyszerűsített foglalkoztatás intézménye, amely az alkalmi és idényjellegű munkák során biztosít kellő rugalmasságot mind a munkáltatóknak, mind pedig a munkavállalóknak.

Az egyszerűsített foglalkoztatás korábbi módosítására azért került sor, mert a foglalkoztatási adatok azt mutatják, hogy ez a foglalkoztatási forma túlságosan elterjedt a munkaviszony rovására, mivel az eredetileg alkalmi jellegű, illetve idényjellegű foglalkoztatás rugalmas szabályozását egyes foglalkoztatók gyakran a rendes munkaviszonyban történő foglalkoztatás kiváltására használják. Egy munkaalapú társadalomban a munka megbecsülése elsődleges, így nem engedhető meg, hogy a magyar munkavállalók hosszú évekig egybefüggő munkavégzés után ne minősüljenek társadalombiztosítási szempontból biztosítottnak azért, mert bizonyos foglalkoztatók visszaélésszerűen alkalmazzák a hatályos jogszabályokat, így szerezve versenyelőnyt a tisztességesen foglalkoztató, jogkövető vállalkozásokkal szemben.

(12.30)

A kormány ezért korábbi intézkedéseivel ez év februárjától megemelte ‑ több mint tíz év után ‑ a munkáltató által fizetett közterhet, illetve júliustól 120 napban maximalizálja az egyszerűsített foglalkoztatás keretében ledolgozható napok számát munkavállalónként.

Tisztelt Ház! A kormány figyelemmel kíséri a munkaerőpiac változásait, amennyiben pedig szükséges, intézkedéseket hoz vagy módosítja a korábban meghozott szabályozókat, amivel tovább növelheti a foglalkoztatottságot, stabilizálhatja a munkaerőpiacot.

A Nemzetgazdasági Minisztérium felülvizsgálta az egyszerűsített foglalkoztatás szigorított szabályozását a mezőgazdasági munkavégzés esetében. A szakmai szervezetekkel történt egyeztetést követően 2026. január 1-jétől az ilyen formában ledolgozható munkanapok száma a jelenlegi legfeljebb 120 napon felül még 90 nappal egészülhet ki, az emelt munkanapok számára vonatkozóan magasabb közteher fizetése mellett.

A módosítás érinteni fogja az alkalmi munka szabályozását is. A jövőben nem lesz korlát, hogy egy munkáltatónál csak 90 napot dolgozhat a munkavállaló alkalmi munkavégzés keretében.

A tavalyi évben 20-44 ezer fő között mozgott a mezőgazdasági idénymunkára bejelentettek száma, a 120 nap feletti munkavégzési igénnyel érintett létszám pedig mintegy 4500 főt tett ki, ami indokolja az agrárágazat esetén a szabályozás könnyítését.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyszerűsített foglalkoztatás jogintézménye kiváló eszköz a rugalmas foglalkoztatási igények kielégítésére, ugyanakkor szabályozását folyamatosan az igényekhez szükséges alakítani. Bízom benne, hogy egyetértenek a törvénymódosítási javaslattal, amely a foglalkoztatás további növeléséhez is hozzájárul. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a T/11148. számú törvényjavaslatot megvitatni és a törvényjavaslatban megfogalmazott szabályozási szándékot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket, elnök asszonynak a szót. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu