GY. NÉMETH ERZSÉBET (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen nem fogadom el. Ezeket a győzelmi jelentéseket hétről hétre meghallgatom itt, államtitkár úr, vagy úgy, hogy Fónagy államtitkár úr mondja el, vagy valamelyik másik államtitkártársa.
Két számot szeretnék mondani. Önök nagyon büszkék, mert önök szerint a nyugdíj megőrzi a reálértékét. 2010-ben az akkori átlagbér 65 százaléka volt az átlagnyugdíj. Tudja, mennyi ez a szám ma, államtitkár úr? 50 százalék! Azzal, hogy emelkednek a keresetek, de a nyugdíjak csak az inflációval emelkednek, a nyugdíjasok egyszerűen leszakadnak, lecsúsznak ezen a bizonyos nyugdíjascsúszdán. Én azt gondolom, államtitkár úr, hogy 13. havira hivatkozni akkor, amikor önök ‑ és most nézze a kis kezemet! ‑ 15 év alatt összesen négyszer (A kezével mutatja.) adtak 13. havi nyugdíjat, mi pedig nyolc év alatt (A kezével mutatja.) ‑ nagyon figyeljen, államtitkár úr! ‑ hétszer… (A kezével mutatja.)
Ki az, aki megbecsüli a nyugdíjasokat? Azt gondolom, hogy ez a baloldal, és ezért azok, akik azt gondolják, hogy a nyugdíjasoknak több nyugdíj jár, azok mi, baloldali képviselők vagyunk, és mi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ezért fogunk harcolni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a DK padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés