ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 12. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Vadai Ágnes és Aradszki András jegyzők lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem: az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk hunyt el.
Mózs József a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlési választásokon az SZDSZ jelöltjeként Fejér megye 1. számú egyéni választókerületében szerzett mandátumot, és 1992-ig volt az SZDSZ-frakció tagja. 1992. március 1-jén kilépett a pártból, és képviselői munkáját a KDNP parlamenti frakciójához csatlakozva folytatta. Megbízatása alatt a Külügyi Bizottság és a Költségvetési, Adó- és Pénzügyi Bizottság, a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság, illetve a Számvevőszéki Bizottság tagja volt. Politikai tevékenysége mellett vegyészmérnökként és villamosmérnökként is dolgozott. Életének 70. évében hunyt el.
Tiffán Zsolt a 2010. évi országgyűlési választásokon a Fidesz jelöltjeként Baranya megye 4. számú, 2014-ben pedig a 6. számú egyéni választókerületében szerzett mandátumot, és 2018-ig, két cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása során 2014-16 között az Ős-Dráva-program miniszteri biztosaként dolgozott, emellett a Gazdasági Bizottság és a Mezőgazdasági Bizottság munkáját segítette. Országgyűlési tisztsége mellett 2012-től a 2014. évi helyhatósági választásokig a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke volt. Közéleti tevékenysége mellett a Villányban lévő családi borászatot vezette. Tiffán Zsolt 60 éves volt.
Kérem önöket, képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk! (A jelenlévők egyperces néma felállással tisztelegnek az elhunyt képviselők emléke előtt.) Köszönöm szépen. (A jelenlévők helyet foglalnak.)
Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés