ELNÖK: Tisztelt Ház! Most az esküokmányok aláírására kerül sor. Felkérem Vinnai Győző jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. ‑ Az esküokmányt aláírató dr. Vinnai Győző gratulál Rónai Sándornak, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát. ‑ Rónai Sándornak elsőként Sebián-Petrovszki László, majd Barkóczi Balázs, dr. Tóth Bertalan, dr. Simicskó István, Kocsis Máté, Hidvéghi Balázs, Ritter Imre, dr. Lukács László György és dr. Apáti István gratulál.)

Most felkérem Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urakat, hogy a határozati házszabály 10/A. § (7) bekezdése alapján ellenőrizzék Rónai Sándor képviselő úr esküokmányának érvényességét. (Megtörténik.)

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a jegyző urak Rónai Sándor képviselő úr esküokmányát szabályszerűnek találták. A képviselő úrnak az Országgyűlés és a magam nevében sikeres, eredményes munkát kívánok. Bejelentem, hogy az országgyűlési képviselők létszáma ezzel 198 fő.

(14.30)

Tisztelt Ház! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

Most a napirend módosítására tett indítványokról határozunk. A DK képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés a 2025. május 19-ei ülésén európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pontként határozza meg a Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló T/11864. számú törvényjavaslatot. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Szintén a DK képviselőcsoportja javasolja, hogy az Országgyűlés a 2025. május 19-ei ülésén európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pontként határozza meg a közélet átláthatóságáról szóló T/11923. számú törvényjavaslatot. Aki ezzel egyetért, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.

Most három előterjesztés időkeretben történő tárgyalásáról határozunk. Az elnöki jogkörben előterjesztett első indítvány azt kezdeményezi, hogy a Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló T/11864. számú előterjesztést az Országgyűlés 30 órás időkeretben tárgyalja meg. A napirendi ajánlás tartalmazza az időkeret felosztását is. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse ezt.

Forrás: parlament.hu